Sziasztok!
Tudom, hogy már túl sokat vártok a 3. fejezetre, de nagyon nem haladok vele, annyi dolgom van és most jönnek a vizsgák is, így egyáltalán nem tudom mikor fogok eljutni a végére. Ezért úgy döntöttem hozok nektek egy nagyon rövid részletet belőle. Remélem tetszeni fog és várom a véleményeiteket róla.
Nem sokára érkezik majd a Vámpírnaplók 2. is. Addig is jó olvasást mindenkinek és érezzétek jól magatokat itt :) Köszönöm mindenkinek, aki látogatja az oldalt. Remélem azért nem csalódott :)
− Jane! – szakított ki mély gondolataimból Mesterem hangja.
− Igen Mester! – kaptam fel a fejemet nevem hallatán és Aro elé léptem, aki szintén gondolataiba mélyedve ült a székében. Két oldalán Caius és Marcus támasztotta a fejét unottan. Túl régóta nem történt semmi érdemleges, azon kívül, hogy néha a testőrség néhány tagjával elhagytuk Volterrát rendet teremteni. Ezeken kívül más izgalom nem nagyon adatott meg. Ők hárman pedig ilyen apróságokért nem hagyják el a várost. Nem is tudom, mikor tették ki utoljára a lábukat a palotából. Nem csoda, ha unottan ülnek a helyükön. Ha az unalom ölni tudna, rég nem élnének. De nem könnyű velünk végezni. Így csak az arcvonásokon látszik az izgalom hiánya.
− Úgy hallottam, Cullenék visszatértek Forksba. – ezekre a szavakra arcom gúnyos ráncokba húzódott, oly rég nem hallottam eme nevet. Soha nem kedveltem ezt a nevet és a hozzátartozó személyeket sem. Nem volt ínyemre ismét hallani. Már nagyon rég, az utolsó incidens óta nem emlegettük őket erre felé, bár tudtam jól, hogy vidáman élnek a nagy világban valahol, amit eleve nem lett volna szabad engednünk. A Volturi nem látszódhatott gyengének. – Ideje meglátogatni őket. – széles vigyor telepedett rám. Vajon, mit tervezhet a Mester?
