141.
Gyakran dicsekszünk azzal, hogy sohasem
unatkozunk, és annyira gőgösek vagyunk,
hogy semmiképp sem vélnénk magunkat rossz társaságnak.
142.
A nagy emléket az jellemzi, hogy kevés
szóval is sokat mondanak, a kisszerűeket
viszont az, hogy sokat beszélnek,
és semmit sem mondanak.
143.
Ha eltúlozzuk mások jó tulajdonságait,
azt inkább a magunk érzéseink túlbecsüléséből,
mintsem a mások megbecsüléséből tesszük, sigazából
csak azért dicsérünk, mert mi magunk dicséretre vágyunk.
144.
Dicsérni nagyon szeretünk, s érdek nélkül
soha senkit nem is dicsérünk. A dicséret ügyes,
finom, álcázott hízelkedés, amely másképp elégíti
ki a dicsérőt, és másként a dicsértet; a megdicsért érdemei
jutalmaként fogadja, a dicsérő viszont saját méltányosságát
és ítélőképességét kívánja bizonyítani vele.
145.
Gyakran osztogatunk mérgezett dicséreteket;
ezek, visszájukra fordulva, oly hibáit fedik fel
a dicsértnek, amiket másképpen nem mertünk
volna szóba hozni.
146.
Legtöbbször csak azért dicsérünk, hogy bennünket is dicsérjenek.
147.
Kevés ember eléggé bölcs ahhoz, hogy a mérgezett
dicséretnél többre becsülje a hasznos kritikát.
148.
Akad megrovás, amely dicséret, akad dicséret, amely megrovás.
149.
A dicséret visszautasítása: felhívás újabb dicséretre.
150.
A dicséret utáni vágyunk erényeinket táplálja,
így a szellem, az érték, a szépség dicsérete
erősíti a szellemet, az értéket, a szépséget.
