MAXIMÁK! (Forrás: Francois de La Rochefoucauld-Maximák)

270.
A megbecsülés, amit már elnyertünk: biztosítéka 

annak, amit még eztán szeretnénk elnyerni.


271.
Az ifjúság folytonos részegség; az értelem láza.


272.
Mi sem lehetne kiábrándítóbb, mint amikor 

jelentős érdemeket szerzett emberek 

apró-cseprő ügyekkel szeretnék újra 

bizonyítani a maguk kiválóságát.


273.
Akadnak a világban nagyrabecsült emberek, 

akiknek nincs más érdemük, mint a mindennapi 

érintkezésben hasznos gyarlóságaik.


274.
Az újdonság varázsa olyan a szerelemben, 

mint a hamvasság a gyümölcsön: múló fény, 

mely hamar eltűnik s már nem tér vissza soha.


275.
A természetes jóságot, mely szívesen dicsekszik 

érzékenységével, sokszor a legkisebb 

érdek képes elhallgattatni.


276.
A középszerű szenvedélyt mérsékli, a nagy 

szenvedélyt viszont éleszti a távollét, akár a 

szél, mely a gyertyát eloltja, ám 

fellobbantja a tüzet.

277.
A nők sokszor hiszik, hogy szerelmesek, 

mikor még nem is azok: szenvedélynek 

hiszik mindazt, ami csak kacérság, az 

évődéseket, a széptevéssel járó izgalmakat, 

a szerelem örömének természetes vágyát, 

no meg a visszautasítás fáradságát.

278.
Azért elégedetlenek oly gyakran az 

emberek közbenjáróikkal, mert ezek 

majd mindig elhanyagolják barátaik érdekeit, 

magát a közbenjárást tekintik becsületbeli 

ügyüknek és csakis annak a sikerével törődnek.

279.
Ha eltúlozzuk barátaink irántunk érzett 

szeretetét, azt többnyire 

nem hálából tesszük, hanem azért, 

hogy fogalmat adjunk a magunk érdeméről.


280.
A társaságba újonnan érkezőket gyakran 

csak azért illetik dicsérettel, mert 

titokban irigylik azokat, akik 

már kivívták benne a helyüket.